A fiúk szomorúan ballagtak vissza tárgyalóteremből a hangárba. Nem tetszettek nekik a fejlemények.

– Egyértelmű uraim, hogy a show-nak folytatódnia kell! – jelentette ki Károly, aki az első prototípus legyártása, és a két pilóta sikeres repülései óta legalább akkora megszállottja lett az egésznek, mint bajtársai. – Valamennyi alkatrészünk még maradt. Ha ügyesen tervezünk, négy, vagy akár öt Szárnyat le tudunk gyártani.

– Valóban. Abbahagyni nem opció. Örülök, amiért Zoltán ennyire rugalmasan áll hozzá – folytatta Dávid.

– Talán nincs is választása. Ha most minden megszűnik, gyanús lesz. Ha hihető fedősztorival, de tovább csinálunk valamit, akkor kevésbé lesz feltűnő.

– Jaj, ne légy már ilyen rosszmájú, Tamás!

– Messzemenőkig nem vagyok az. Nagyon tisztelem a főnökötök.

– Mi legyen most? – kérdezte Dávid. – Azt mondta, jó lenne, ha mások is repülnének, és Szi-Fly alkalmazottak.

– Ne szomorkodj, mi sem maradunk a Földön. De tény, hogy az én ötleteim és a te nagypapás siklórepülésed nem elegendő teszt. Előbb-utóbb más karakterű pilótákat is be kell soroznunk.

– Ne piszkálj már! Én ezt élvezem, erre számítottam. Be is jött. Amióta lecseréltük a motort a gépemen, minden nap röpködni akarok.

– Ne civakodjatok! Maradjunk előre a földön – szólt közbe Károly. – Tamás, a lendületvételedből arra következetek, hogy van ötleted. Már tudod is, kikre számíthatsz, vagy rendezzünk valami válogatót?

– Ez nem annyira rossz ötlet, nekem is megfordult a fejemben. Mármint a verseny. A futárok úgyis imádják, és lenne némi véletlenségi faktor. Bár a saját helyi srácaim közül szinte biztos befutókat tudnék mondani. Azért összehozok nekik valami megmérettetést. Aztán dönthetek úgy, hogy mégsem ők lesznek.

– Akkor hajrá! Tudunk segíteni? – kérdezte Károly.

– Egyelőre köszi, de majd szólok. Ha mást nem, jöhettek szurkolni.

Zsolt épp a szokásos napi testedzése utáni tusolással végzett, amikor értesítést hallott a céges üzenetről. Amióta Tamás nála járt, picit mindig reménykedett benne, hogy főnöke visszatér. Bízott benne, megmutathatja neki az eredményeit. A lakás tiszta volt és rendezett, ő pedig épp tegnap tudott olyan eredményt produkálni, amin befért egy mázsa alá. Szeretett volna egy valóban tömegmérésre alkalmas eszközt, de sajnálta rá a pénzt. A testképpel és magasságadatokkal dolgozó rutint, ha kihúzta magát, kilókkal tudta átverni, de nem akarta.

Az üzenet azonban egy unalmasnak tűnő háziverseny volt, első olvasásra, nem is értette, a főnöke mit akar vele:

„Kedves Hölgyeim és Uraim!

Úgy döntöttem, rendezek nektek egy kis népünnepélyt, egy szerény versenyt. Mindenki kiélheti a kompetitív hajlamait. Senkit sem fogok megszólni, ha csúcsra járatja a gépeket. Hivatalból meg kell jegyezzem: azért csak óvatosan!

A helyszín a Szi-Fly székház előtti rutin- és tesztpálya, illetve a környező légtér. Plusz a városban elszórtan különféle lakások és partnercégeink leszállóhelyei, melyekre csomagokat kell szállítani.

Nevezési díj nincs, az áramszámlát is én állom, viszont cserébe a jutalom is és a győzelem is inkább erkölcsi. Ám ha minden jól megy, meglepetés nyeremények is várnak rátok, amikről még nem szeretnék beszélni, viszont ha összejön, jó lesz, higgyétek el!

Zsűriként jómagam, és három JCF-es kolléga illetve kollegina fog szolgálni. Utóbbiak magukra vállalták a rossz rendőr szerepét, és mint konkurencia fognak benneteket (le)pontozni.

Természetesen lesz profi kommentátor is: beszerveztem Antall Orsit. Gondolom, őt nem kell bemutatnom. Ha Magyarországon valaki drónokat hajt, ő ott van... Mindezt számotokra szintén teljesen ingyen, hiszen ennyire jó főnök vagyok.

A feladatokat és a beosztást a nevezések függvényében adom meg, de természetesen csak az utolsó pillanatban, mint minden hasonló rendezvényen. Egy kikötésem volna: csak nagykáli illetőségű pilóták állhatnak rajthoz.

A dátum: Július 19!

Kérek mindenkit, fokozottan vigyázzatok a gépek testi épségére, és a versenykörülmények közt se tegyetek kárt semmiben! Illetve a tornyok jelzéseire és a többi futárcég járműveire is figyeljetek oda!

Jó szórakozást!

Tamás”

Zsolt egy picit csalódott volt. A legtöbb versenyen keresett valami pénzt, most ezt kizárhatta. A nagykáli csapatot pedig már ismerte. Voltak újak, akik ígéretesnek tűntek, de valahogy az embert mindig jobban motiválják az ügyesebb ellenfelek közt elért sikerek, mint pár hasonló, vagy gyengébb képességű pilóta mellett könnyen kiharcolt eredmények. Végignézte az eddig regisztráltak listáját. A többiek gyorsan reagáltak:

Balogh Ervin

Komlósi Zsuzsa

Molnár Péter

A fontosabbak közül. Őket ismerte. A nagy riválisok. Aztán megakadt a szeme egy néven:

Kis Elemér

– Hmm... Ez az az éjjeli bagoly! Vele még nem meccseztem. Egye fene, jó buli lesz!

Eszter még soha nem vett részt versenyeken. Látott már közvetítéseket, beszélt róla pilótákkal. Viszont egy nagyobb megmérettetést nem akart kezdőként bevállalni. Egy ilyen helyi verseny felcsigázta.

„Végül is nagykáli vagyok, most itt lakom” – gondolta, majd gyorsan kitöltötte az űrlapot.

Iszonyú izgatott volt a verseny napjáig. Minden csomagot úgy vitt ki, hogy elegáns, pontos és hatékony legyen. Elvállalt egyszerűbb szállításokat is, ha valamiért kihívás jelentettek akár távolság, akár útvonaltervezés vagy sebesség tekintetében. Tudta, a versenyek eddig legfontosabb szabálya nem a minél gyilkosabb tempó, hanem az eredményes és biztonságos feladatmegoldás, ami igazából a hétköznapi szolgálatok játékosabb, koncentráltabb formában történő kivitelezését jelentette.

Péter valahogy hasonlóan érezte magát, mint Zsolt. Ám Tamás bejött hozzá az irodába, és tett neki egy megjegyzést, amitől furcsa módon úgy érezte, főnöki elvárás. A Nórával töltött hónapok, és az Erőmű védőterületének balul sikerült „meghódítása” óta kevesebbet repült. Lekötötte az ügyfélszolgálatos munka, a marketing. Ráadásul talált magának egy új szórakozást: üres éjszakai műszakokban pszichológia tankönyveket olvasott. A szüleinél előadásokat hallgatott, amíg a melegházakban szorgoskodott.

Nórával átélt utolsó napjáról senkinek nem beszélt. Édesapja és édesanyja megpróbáltak kihúzni belőle valamit, de amikor masszív ellenállásba ütköztek, inkább nem erőltették. Péter úgy érezte, a nő elárulása nélkül nem érne semmit a történet. Viszont nem ő akarta elrontani az éveken át őrzött titkot.

Sóhajtott egyet, néhány gépe felé tett gesztussal leadta a nevezését.

Tamásnak jót tett a verseny szervezése. A papírmunka, amit Zoltánnal el kellett végeznie, hogy legalizálhassák a titkos projectjüket, olyan szükséges, de kényelmetlen dolog volt, amit nem szívesen vállalt. Az Erőmű vezetőjét ugyan ha lehet, még jobban tisztelni kezdte. A „nagy melák” intelligens partnernek bizonyult. A fárasztó egyeztetések után feladatokat talált ki a „kölköknek”, majd maga szórta szét a városban a megfelelő tárgyakat. Ez felvidította.

– Legközelebb versenycsináló versenyt fogok rendezni. Nagyobb móka, mint indulni rajta – mormogta bele a nagykáli éjszakába, amikor az éj leple alatt a verseny előtti éjjelen még begyűjtendő szalagokat rejtegetett el. Az általa ismert leggonoszabb helyeken, ahová pilóta a gépe sérülésének veszélye nélkül eljuthatott.

Imádott hexakoptere ismét jó szolgálatot tett, de közben arra is gondolt, mennyivel egyszerűbb lenne egy Szárnnyal. Fáradt volt, és tudta, nem is aludhat sokat. A versenyt hajnalban tartották, hogy a legkevésbé zavarják a forgalmat. Ilyenkor aludt a város, a lakók többsége későn ébredt.

Hajnali negyed öt volt. Nagykál döntő többsége ilyenkor fordult az ágyában a „B” oldalára, mint valami százéves hanglemez. A Szi-Fly futárjainak audio fóruma azonban Antall Orsi búgó hangú, szarkasztikus humorával volt tele, amint az eseményeket kommentálta. A mintegy ötven induló mind nyerni jött, de elég hamar elhúzott a „nagy csapat”: Zsolt, Péter, Zsuzsa és Ervin. Orsi meglepően felkészülten „érkezett”. Bár teste Budapesten maradt, hallhatóan vette a fáradtságot, és utánanézett a helyi erőviszonyoknak. Megtanulta a fontosabb neveket, és egyeztetett Tamással a feladatok nehézségeit és szépségeit illetően. Méltatta a srácok ügyességét, és szóban bravúrosan odavágott a hibákra.

Zsolt egyre jobban élvezte a csörtét Péterrel. Legnagyobb ellenfele nem rozsdásodott be az elmúlt hónapokban. Az első helyért folytatott küzdelem kettejük párharcává alakult, amiből sokáig nem derült ki egyértelműen, ki jön ki győztesen. Nem is nagyon figyelt a kommentátorra, csak amikor már sokadjára említette Elemért. Valahogy mindig ott volt a nyomukban, sőt! A precíz ügyességi feladatokban még borsot is tört az orruk alá. Zsuzsa elég súlyosat hibázott a célra repülésnél a „Háznál Ahol Mindig Fúj A Szél”. Zsoltnak nem volt energiája fejben utánaszámolni, de így Ervin vagy Elemér lehetett a bronzérmes a ponttáblázatban.

A verseny végeztével teljesen felpörgött. Megnyerte. Ez eltöltötte némi megelégedéssel. A meglepetés azonban ezután jött. Ahogy elhangzott a nem teljesen poénból mondott „Most aztán tűnés dolgozni, mihaszna banda!” Tamás részéről, alig pár percbe telt, míg Zsolt megkapta azt a mondatot, amire titkon vágyott:

– Ott lennék nálad egy pár perc múlva, ha nem baj.

– Gyere nyugodtan! – válaszolta.

Tamás felballagott a lestrapált épület lépcsőjén. Egy pillanatig sem találta vonzóbbnak a helyet, mint utoljára. A versenyen Zsolt hozta a már-már kötelező papírformát, bár Péter eléggé megizzaszthatta. Az elhízott srác hónaljfoltos képét megpróbálta elhessegetni. Vizon, mikor benyitott az ajtón, az álla lekoppant a tisztára súrolt padlóra.

– Na, erről beszéltem, Zsolt!

– Köszönöm – válaszolt a srác, fülig érő mosollyal.

Tamásnak volt kedve leülni a hokedlinál alig több székre, és még a felkínált tiszta poharat és annak tartalmát is elfogadta. A fiú még mindig nem volt egy kisportolt alkat, de nagyon látványosan lefogyott. A lakás rendezett, olcsó bútorai ellenére is otthonos kis luk volt. A függönyök el voltak húzva, beengedve a reggeli fényt.

– Azt hiszem, átadhatom a nyereményed.

Egy serleget adott a fiú kezébe, akinek egy pillanatra letört a mosoly az arcáról. Nem volt se drága, se míves darab.

– Tartozom némi magyarázattal, mi? – kérdezte Tamás.

– Ha nem haragszol, igen.

– Arra várhatsz! Valami olyasmit akartam adni, ami a valósághoz kötődik. Tudom, nem egy nagy csoda ez a talpas kupa, de gyorsan rágravíroztattam a neved meg a helyezésed. Valamit kérdeznék. Miért repülsz futárgépekkel?

Zsoltot meglepte a kérdés.

– Ööö… Tudod, a nevelőotthon után a Mátrix kicsit fura volt. Itt néha érzem a világ közelségét. Vagy mit… Bocs, nem vagyok egy nagy filozófus.

– A válasz tökéletes. Három ember kell nekem, akik segítenek a jó pár hete neked említett munkámban. Egyelőre nem sokat mondhatok. Azt hiszem, egyszerűbb lesz, ha látjátok. Jövő szerdán találkozunk az Erőmű szervizhangárjánál. Gyalog gyere! Ne félj, várni fogunk.

Zsolt feje felett egy kétméteres kérdőjellel futotta meg a szokásos reggeli körét a városban. Mintha csak álmodta volna az egész versenyt. Ismét olyan valószerűtlen volt a főnöke látogatása. Az a szigorú, mégis kedves férfi, aki egy ennyire heterogén futárcsapatot tudott kézben tartani, mintha valami pszichiátriai kezelésre szorulna… Akárhogy is, jobban érezte magát, amióta belekezdett a fogyókúrába. Ha pedig csak fele ennyire érdekes, ami az Erőműben várja, talán elhiszi a munkaadójának, hogy ebben is a javát akarja. Addig is, jól látható helyre kirakta a kupát.

Délután a szervizhangárban természetesen a reggeli verseny volt a téma.

– Én annak a Zsuzsa nevű lánynak drukkoltam. Srácok, kedvellek benneteket, de jó lenne egy nő is a csapatba! – tört ki a szokatlan vallomás Károlyból. – Szegény elkottázta a toronyház oldalszelében. Sajnálom, amatőr hibának tűnt.

– Hidd el, ott még én is félek. Főleg, ha én lógok a gép alján. El is kerülöm, ha amúgy is szeles egy kicsit az idő – mondta Tamás. – Viszont ne bánkódj! Zsuzsa negyvensok éves. Ez lenne a kisebbik baj, de ráadásul kb. annyi kiló, mint Zoltán. Persze kegyetlenül jó futár, én sem tudom, mi volt vele!

– Apropó, ha már nőkről van szó, ez a kommentátor csaj milyen jó! – lelkendezett Dávid. –Nem gondoltam, hogy egy drónverseny ilyen izgalmas. Csak rohangálnak a fiktív csomagokkal, azokkal a kis gyöszökkel. De ez végtelenül szórakoztató volt így.

– Valóban nagyon profi. Ráadásul beváltottam egy régi szívességem, úgyhogy nem került sokba. Annyira... – sóhajtott Tamás.

– De most marad a kanbuli! – forszírozta a témát Károly. – Zsolt, Péter, Ervin, Elemér, József. Ők az első öt keresztnév. De ugye háromról beszéltünk?

– Ne aggódj! – mosolyodott el Tamás. – A kedvedért kicsit trükközök, mert alapvetően igazad van. Minden nagy csapatba kell egy nő. Megsúgok egy titkot, az Elemér lány! Dávid emlékszel a konzolos szőkére? Nagyon érdekelte a futárkodás. Belekezdett. Pár hónap alatt majdnem beverekedte magát a dobogóra!

– Halványan rémlik. Kedves arcú, kissé fiús alkatú, hosszú hajú lány. Legalább őt elbírja a Szárny!

– Mindhármukat el fogja. A másik kettőt is ismerem személyesen.

– Szóval három repülő hátizsák rendel! – lelkendezett Károly, aki már alig várta, hogy varázsolhasson a Bölcsőben. Korát meghazudtoló fürgeséggel szaladt is kifelé. – Dávid, tied a János bekrepált önjáró öntözője!

Szegény kollégája tenyerébe süllyesztette a fejét.

– Nekem is mennem kell! – pattant fel Tamás, amikor állandó repülőpartnere segélykérő arcon rámeredt. – Ideje rendet raknom, takarítanom és rendezni a számlát a vadulás után.

A fiatalabb mérnök egyedül maradt a hatalmas hangárban.

– Na, szép kis barátok ezek – morogta, majd elindult a mezőgazdasági gépeket rejtő garázs felé.