Károly összehívta, akit csak tudott. Csodálatos, napsütéses, bárányfelhős tavaszi vasárnap volt. Szerencsére, ha nem is mindenki, de pár pilóta és Nóra is ráért egy kicsit. Amikor Péter megérkezett, a melegházban, amiben egykor a nővel repült, most tisztaság volt. Néhány asztal és szék, pár apróság…

Zoltán már-már túl könnyen vette a Varacskos Disznónak és sofőrjének behajtását a védőterületre. – Kedves Péter! Csak ugyanazt tudom mondani, mint Gabi esetében Dávidnak. Ha fontos önnek, és megbízik benne, akkor lelke rajta. Adja meg a gépkocsi kódját, az utasok neveit, és már szabad is a pálya!…

Péter a MEREK toronyban üldögélt. A naplementét figyelte. A fátyolfelhők játszadoztak a mélykék és a piros közt minden létező árnyalatban. A vörös korong már gyorsan mozgott a Mátra sötétszürke sziluettje felett. Giccses, de megunhatatlan látvány volt.

Zsolt az 1.0-s gép gyártási előkészületeiben segédkezett. Többek közt megpróbálta összekunyerálni a többiek gépeit. A sajátját már sikerült Tamásé, Péteré és Dávidé mellé tenni. Eszter épp Valitól jött. A kézi-CT gépet vitte vissza neki. A kérésre hangot adott ellenérzésének. – Muszáj ezeket…

– Sziasztok, itt MEREK. Leszállási engedélyt kaptok a hármas vágányra. Vigyázzatok, tolatást végeznek! – Szia Péter! Mit keresel te a toronyban? – kérdezte Zsolt. – Kijöttem meditálni. – Egészségedre! Történt valami, amíg elvoltunk? – Semmi különös. Majd a földön elmondom. Találkozzunk a hangár…