– Sziasztok, itt MEREK. Leszállási engedélyt kaptok a hármas vágányra. Vigyázzatok, tolatást végeznek!

– Szia Péter! Mit keresel te a toronyban? – kérdezte Zsolt.

– Kijöttem meditálni.

– Egészségedre! Történt valami, amíg elvoltunk?

– Semmi különös. Majd a földön elmondom. Találkozzunk a hangár előtt! Aztán átmegyünk a tárgyalóba.

Nagyjából egyszerre értek oda. Péter is szárnyra kapott.

A hazafelé úton Zsolt és Eszter nem sokat beszélgettek az elmúlt három napról. A tájat nézték. A fiú csak annyit jegyzett meg, mennyire megértette Ágit, és hogy nagyszerű anya lehetett. Eszter hümmögött. Őt egy picit még mindig kísértette, hogy még ha pusztán virtuálisan is, de többször lefeküdt vele. Vajon a nő szerelmes volt belé, vagy csak annyira beleélte magát a fia szerepébe?

– Ezt figyeld, Peti!

Zsolt a leszállás előtti pillanatban lassított, megállt a levegőben alig egy méterre a földtől. Összehúzta a szárnyakat, gázfröccsel ellökte magát, szaltózott egyet, és a talpára ugrott.

– Őrült vagy! – üvöltött rá Eszter.

– Sikerült, nem? – ért fülig a szája a fiúnak, ahogy lerántotta a sisakját.

– Hű de jó kedved van! Ezek szerint érdekes volt Sopron? Meséljetek! – nézett egyszerre kettejükre Péter.

Ám ahelyett, hogy valami olyan tűz égett volna a szemükben, mint amit Gabi és Dávid esetében látott, amikor azok legnagyobb csodálkozására kézen fogva üldögéltek a hangárban, a két fiatal picit inkább szomorkás volt.

– Igen, érdekes volt – válaszolta kurtán Eszter.

– Ha nem hát nem... Itt semmi szokatlan nem történt. Csak Zoltán biciklizés közben majdnem rányitott a hangárban pettingelő boszorkánkra és elektromérnökünkre. Akik előtte már jól elszálltak.

– Hogy mi van? – érdeklődött Zsolt. – Ebből a legkevésbé izgi, hogy az igazgató terminátorkodik.

Most Péter vágott kérdő arcot.

– Cangázik. Élő szövet a fémvázon.

– Hülye – kacagott Eszter. – Péter, pletykálj! Tamás hagyta Gabit repülni?

– Hát, ő nem. De Zoltán rábólintott, Dávid felett meg már eddig is hatalma volt a nőnek, most meg aztán…

– Összejöttek? – a lány őszintén örült neki, maga se értette miért. Péter pedig csak bólintott.

– Szóval semmi érdekes nem történt három nap alatt – summázta Zsolt.

– Ahogy mondod. Ja, még az, hogy tegnap képviselőfánk volt. Még János és Vali is látástól Mikulásig dolgoztak Marikának, szerintem fél Nagykál azt akart enni. Sopronban mi volt a kaja?

– Szarvaspörkölt – vágta rá Zsolt, Eszter viszont majdnem kupán csapta érte.

– Az finom. Na, menjünk, ne várassuk őket.

Péter azt hitte, a haverja és a lány összemelegednek Sopronban, de erre semmi nem utalt. Gabi és Dávid azonban egy szépen kibontakozó, őszintének tűnő szerelem részesei voltak. Neki viszont akkoriban volt az évfordulója Nórával. Az a bizonyos nap… Nem bírta nézni a szerelmes embereket. Zsoltnak ugyan drukkolt, de most mégis jól esett neki, hogy nem látta a haverját rózsaszín ködben úszni. Ezért is üldögélt a toronyban a hangár helyett, amíg összegyűlt a csapat.

Az előadóban már helyet is foglaltak. Zoltán hívta össze a társaságot, de Károly is bejelentett valami attrakciót, amiről többet nem árult el. Mire odaértek, az igazgató már a denevér-tervét mutogatta boldogan mindenkinek. Zsolt egyenesen el volt ragadtatva.

– Miért nem ezzel kezdtük? – tört ki belőle.

– Átkozottul nehéz lenne kivitelezni – törte le az ujjongását Tamás. – Egy ilyen denevérgúnyát iszonyú bonyolult jól megcsinálni. Ha pedig tartjuk magunkat a tervhez, konkrétan fel kéne találnunk ezt az anyagot, amiből a szárnya van.

– Én ötös voltam kémiából – mosolygott Zsolt.

– Rendben, akkor holnapra legyen az asztalomon! – viccelődött Zoltán.

Károly is befutott, kialvatlan szemekkel, de fülig érő mosollyal. Otthonról jött. Az elmúlt hetekben szinte belepte a por a hangárbeli kuckóját. Ha letelt a munkaideje, már el is inalt Nagykál felé. Elhelyezkedett, és intett Zoltánnak, hogy felőle is kezdheti.

– Több napirendi pontunk is van, hölgyeim és uraim. Egy tél volt gondolkodni a jövőnkről, mármint a Szárny jövőjéről. Sajnos alig egy hónap múlva vagy kényszerpihenőt kell tartanunk, vagy addig csodának kell történnie. Valószínű, júniusig hemzsegni fognak a külsős cégek munkatársai és a tartalékos szakemberek a területen. Ráadásul a mérnökeink, sőt ha akarja, még Zsolt is tele lesznek munkával. Ha a csőrendszer decemberi meghibásodása kapcsán kiderül még valami, akkor tovább is. Ugyanakkor Károly és Tamás végeztek az 1.0-s Szárny tervezésével. Azt mondták – idézem – „nagyon pöpec lesz”. Figyelembe vették József minden javaslatát. A programozó csapat pedig azt ígérte, végeznek a szoftverrel, mire legyártjuk a hardvert. Persze, ha a személyes dolgaik nem hátráltatják őket... – mondott oda finoman Zoltán.

– Tartjuk az ütemtervet – vágta rá Gabi a szokásos hangsúllyal, de ő sem állta meg, hogy ne mosolyogjon egy kicsit.

– Mielőtt azonban belekezdünk, Károly akar nekünk mutatni valamit, és semmit nem árult el – adta át a szót az igazgató.

– Köszönöm. Tudjátok, imádok mindent videózni. Viszont a kevesebb több, úgyhogy az elmúlt néhány hetet és a hosszú téli estéket azzal töltöttem, hogy az utóbbi nagyjából egy évet tizenkét percbe sűrítsem. Fogadjátok szeretettel!

Elindította a lejátszást. Valóban nem viccelt a „mindennel” és a „sűrítéssel” se. A megjavított kopterrel újrajátszotta a toronynak csapódást, igaz nem törte össze a gépet megint. Titokban felvette, amint Dávid és Tamás a terveken dolgoznak. Volt kép az első felszállásról. Ahogy az esős teszten a sár felcsapódik, és későbbi csapatfőnökük beborítja őket – ettől mindenki egy picit hátrahőkölt a székében. Felvette a fiatalok arcát, amikor először látták Dávidékat repülni, az ő szárnypróbálgatásaikat. Zsoltot a naplementében ráugorni egy toronyra, majd újra elrepülni a vöröses határ felé. A karácsonyi üdvözlő készítésének képsorait is bemutatta. Sokszor együtt repült velük a drónnal. A filmecske pörgős volt, és róluk szólt. Elképesztő tapsvihar kísérte.

– Károly, mi ez a zene alatta? Valami régi, még csak sztereó, igaz? – kérdezte Zsolt.

– Two Steps From Hell, meg Audiomachine.

– Az meg mi?

– Amikor születtem, akkor voltak népszerűek. Film- és trailer betéteket csináltak. Több hasonló zenegyár volt, ezekből időnként a rendezők válogattak. Manapság nem készül ehhez hasonló, ennek meg már lassan a szerzői joga is lejár. Nem mintha az ilyesmi érdekelne bárkit is manapság.

– Nagyon ódivatú hangzás, de nagyon illett hozzá – lelkendezett a tanítványa.

– Kösz…

– Jaj, nem te vagy ódivatú! – adott egy puszit neki Eszter. – Nagyon szuper volt!

A szakállas mérnöknek mára nem kellett több dicséret ennél.

Péter hallgatta Zoltánt és Tamást. Időnként Károlyt. A film által sugallt optimizmus fénye hamar szertefoszlott, amikor kiderült, hogy a Szárnyak nyomtatásához való gép talán nem fogja kihúzni a sorozatgyártást. A mérnökök azt mondták, megfelelő minőségben néhány tucat darabot tudnak csak végigvinni rajta, de aztán nagyon valószínű, ott vége lesz a dalnak. Az sem nagyon vidított fel senkit, amikor a kiképzőközpont grandiózus tervére sem nagyon jelentkezett senki, aki előhúzna egy aranytojást tojó tyúkot a kalapból. A fiú csak annyit tudott nekik ígérni, hogy beszél Varga Dénes bácsival. Amikor a többiek kérdőn néztek rá, eszébe jutott, hogy nem ismerik. Zsolt sem, aki többször járt náluk.

– Egy mezőgazdász, itt lakik a városban. Van egy szép nagy halom földje a fűtetlen területen, meg néhány jókora méretű üres üvegháza. Régiek, de állják a viharokat. Esetleg megvehetnénk tőle. Ha jól emlékszem, a környéken ő adná el az egyik legolcsóbb ipari/mezőgazdasági területet, ha évek óta el bírná. De mivel nem mennek el odáig a meleget adó csövek, senki se érdeklődik.

– Nyáron nem pusztulnánk meg az üvegházban? – kérdezte Zsolt.

– Nem. Ki kell cserélni a tetejét, akkor nem gyűjt annyi fényt. A hangár is egy hasonló szerkezet, csak más a fala, mint három réteg thermoüveg – lelkesedett János. – Ha meg nem jön be a bót’, kapálhattok nekem benne paradicsomot és uborkát, egész szezonban, lusta városi mihasznák!

– Köszönjük – mosolygott Zoltán.

Ezen elmélkedtek egy darabig, Károly és Dávid már hőszivattyús hűtő-fűtő és szellőztető rendszert tervezett fejben egy ilyen létesítménynek, amikor az igazgató félbeszakította őket.

– Azon sikerült elgondolkodni, hölgyeim és uraim, hogy minek nevezzük a madarunkat? A Szárny név picit pórias, úgy érzem nem ártana valami hangzatosabb.

Péter bárhogy törte a fejét hónapok óta, nem jutott eszébe semmi. A többiek tettek pár erőtlen javaslatot. Madarakról, angyalokról, régi híres repülőkről próbáltak ihletet meríteni, de valahogy még annak se nyerte el a tetszését, aki ajánlotta. János szólalt meg halkan, bár az előbbi kapálós megjegyzésével begyűjtött néhány rosszalló arckifejezést, bármennyire próbálta is elviccelni Zoltán.

– Turul.

– Persze, te ősmagyar gumicsizmás, miért nem inkább kerecsensólyom? – hurrogta le nem túl szépen Károly.

– Jól van te ívhegesztő segédmunkás, lásd a szépségét!

Azzal az agrármérnök felkapta az asztalon heverő vezérlő eszközt, és felírta a levegőbe, kissé göcsörtös betűkkel.

TO RULE

– Vonalzózni? – viccelődött Károly. Zsolt addigra hangosan nevetett. Tüntetőleg átballagott János mellé.

– Uralkodni! Zseniális. Én a mezőgazdászunkkal vagyok! – vigyorgott, majd kezet fogott vele és meghajolt előtte.

– Átkozottul fellengzős egy külföldinek, és iszonyú kretén szóvicc egy angolul tudó magyarnak – húzta el a száját Péter. Úgy volt vele, hogy egyrészt megközelítőleg se volt jobb ötlete, másrészt már csak származásánál fogva is szimpatizált Jánossal, így ő is odaballagott. Eszter szinte egy időben állt át vele a „sötét oldalra”. A fiúnak feltűnt, milyen szorosan áll Zsolt mellé, és épphogy félbehagyja a mozdulatot, amivel a vállára teszi a kezét.

Dávid felváltva pillantott az egymással farkasszemet néző két idős kollégára, majd észrevette, hogy Gabi eltűnt mellőle. A programozónő egy halvány mosollyal átlibegett Eszter mellé, aki egyből halkan kérdezősködni kezdett tőle a repülésével kapcsolatban. Vali, Marika és Tamás eleve azon az oldalon ültek. Jelzés értékűen elég volt pár centivel arrább tenni maguk alatt a széket. Utóbbi még annyit tett hozzá, hogy ez legalább olyan rossz név, mint a Szi-Fly, úgyhogy szerinte oké.

– Azt hiszem, az elsöprő többség megvan – játszotta a pártatlan bíró szerepét Zoltán. – Ha nincs ellenvetés, továbbléphetünk.

Károly még előadta egy darabig a durcás gyereket, de Péter újra fellelkesítette:

– Alapvetően egy ehhez hasonló reklám videó nem volna megvetendő a forgalmazás beindításához. Egyébként a marketinget Tamással már tárgyaltuk egy kicsit. Azt indítványoztam, hogy ha úgysincs sok pénz rá, építkezzünk alulról! Mutassuk meg magunkat, dobjuk be néhány felvételt, és amikor már mindenki erről beszél, elég fellebbenteni a fátylat. Az elsődleges célcsoport úgyis a pletykák Mátrixnál is gyorsabb hálózata, a futárok közössége lehetne.

– Ez még messze van, de nem rossz ötlet. Marika főztjénél is majdnem bevált – élezte egy halvány beszúrással a nyelvét a büszke keresztapa.

– János, ha nem tetszik, legközelebb fánkkészítés címen nem lefetyelhetsz krémet a konyhámon – vetette közbe a szakácsnő.

– Igenis, Garasos Mariskám – érezte elemében magát az agrármérnök. Hirtelen borzalmasan nagy lett az önbizalma a sikeresnek tűnő névadással. Ám csak azt érte el vele, hogy a konyhájuk koronázatlan királynője felkelt a székéből, és tüntetőleg átült szorosan Károly mellé. Ettől a szakállas filmrendezőnek is megjött a bátorsága.

– Arra gondoltam, csináltok néhány hajmeresztő trükköt meg köteléket, teszek alá egy heroikus zenét. A végén a lemenő nap fényében egy csodaszép nő leveszi a sisakját, és háttérben a csapattal, megrázza a haját az arcát cirógató sugarakban. Lassított felvételben…

– Valami ilyesmi – lelkendezett Zsolt. – A trükköket már vedd készpénznek.

– De nő az legyen! – vágta rá Tamás lelkesen.

Péter körbenézett a teremben. Dávid nem tudni, mikor állt Gabi mellé, de elmélyülten tekergetett egy tincset a hajából.

– Remélem, nem rám célzol ezzel – mosolygott rá a programozó.

– És ha igen?

– Maradjunk realisták, kedves – mosolygott azokkal az igéző zöld szemeivel a barátjára.

Csak Eszter szeme csillogott egy kicsit. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy ő lesz az, aki hátradobja szőke fürtjeit. De ahogy körbepillantott a teremben, egyedül Zsolt nézett felé, de amikor rápillantott, szemérmesen lesütötte előle a tekintetét.

– Károlyom, csak rám gondolhattál – oldotta a hirtelen beállt csendet Vali.

– Természetesen! – vágta rá a mérnök. Ezzel már két nő ült a két oldalán.

– „Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád” – énekelte János. Nyolc szemből megannyi gyilkos villámot gyűjtött be, de már nem álltak át Károly oldalára. Gabi örömmel hagyta, hogy Dávid a hajával játsszon, Eszter pedig maga se tudta egészen miért, de inkább nem mozdult Zsolt mellől. Talán az elmúlt három nap? Talán mert ő nézett csak rá a teremben, ha szép női arcról volt szó?

Zoltán berekesztette az ülést.

– Hölgyeim és uraim! Úgy látom, mindnyájukat ki kell rúgjam, ha munkaidőben itt lébecolnak – mosolygott.

Tamás még ott maradt, Dáviddal és Gabival egyeztetett a Szárny – pontosabban a ToRule – kiképző- és vizsgaprogramjával kapcsolatban. Indítványozta, hogy Gabi legyen az első tesztalany, bár már eső után köpönyeg…

A fiatalok visszasétáltak a hangárhoz, hogy végre ismét hárman röpködhessenek egy kicsit. Péternek nagy igénye lett volna rá, de Eszter és Zsolt ma még egy erdőben sétálgattak délelőtt, és egyébként is túl sok minden történt velük. Ezért a lány szokása szerint elkapta a Tamás-járatot, amivel többször sikerült közelebb kerülnie otthonához. A haverja pedig azt mondta, picit végigdől a hangárban az ágyon, aztán kimegy vele. De olyan sokáig nézte belülről a szemhéját, miután a feje elérte a vízszintest, hogy Péter végül egyedül ugrott át a MEREK toronyba. Nórára gondolt. Elképzelte, amint leszáll, a kamera felé fordul, leveszi a sisakját, megrázza barna haját, és finoman belemosolyog a lencsékbe.

– Á, biztos valami nagyon önbizalom hiányos gazdag embernek adja vissza az életkedvét valahol – sóhajtott szomorúan.

Egy darabig ült ott, mielőtt hazaindult a szüleihez, mert beígérte nekik, hogy palántáz egy kicsit.