Emberszárny

Sci-fi regény

4.08 - Csapó egyes

2015. október 31. 10:03 - szárnyas ember

Károly összehívta, akit csak tudott. Csodálatos, napsütéses, bárányfelhős tavaszi vasárnap volt. Szerencsére, ha nem is mindenki, de pár pilóta és Nóra is ráért egy kicsit. Amikor Péter megérkezett, a melegházban, amiben egykor a nővel repült, most tisztaság volt. Néhány asztal és szék, pár apróság állt bent. Falai és teteje lemosva csillogtak. Odabent finom meleg fogadta, pedig ahol csak lehetett, kinyitották az ablakokat. Tamással jöttek a városból, a megbízható kék kombival. A fiú most az anyósülésen ült. Tervezgettek, de Péter nem ezért sóhajtozott. Amikor feltűnt előtte az üvegtető, hirtelen abbahagyta a beszélgetést. „Elvégre én voltam az a hülye, aki ugyanazokat a helyszíneket hozzam össze ugyanazzal a nővel” – gondolta.

A szakállas mérnök sürgött forgott.

– Dénes hagyott nekünk egy gyönyörű, magányosan álló cseresznyefát. Eszter lelkendezett róla, én pedig kihasználnám, amíg el nem virágzik. A mai nap tökéletes lesz. Zoltán azt mondta, elmehetek. Dávid szegény ott maradt, de állítólag Gabi délután beugrik hozzá, úgyhogy valahogy csak meglesz nélkülem. Különben is, tele van a hangár emberekkel…

Beszélt egy kicsit a terveiről. Ki hogy repül, mi lesz a dolga. A többiek meghallgatták. Bólogattak.

– Eszter nem jön? – tette fel az egyetlen, bár nem teljesen témába vágó kérdést Zsolt.

– Nem, befogták a szülei. Holnap valami monstre szállítmányt kapnak, húsvét előtt sok a dolguk. Állítólag a Nyuszi majdnem annyi konzolt visz, mint a Jézuska!

– Értem – a fiú csalódott volt. Két hete nem látta a lányt.

– Szia, Vali! Hát te? – érdeklődött Tamás.

– Orvosból is több van, mint kell. Az egyik cég hozott, kettőt is. Állítólag nekik előírás, mert veszélyes a munkájuk. Tényleg annak tűnik, de egy hete ott vannak, és én már minden témát hétszer átrágtam a kollégákkal. Én leszek a rendezőasszisztens.

Péter fülét összetéveszthetetlen hang ütötte meg. Aztán a porfelhőt is látta. Nem tartott sokáig, már előttük is állt az okozója.

– EZ… MEG… MI? – fakadt ki Károly.

– Inkább ki!

Odaszaladtak. Nóra kiugrott a kocsiból. A fiú a karját nyújtotta, a nő pedig levette a sisakját, megrázta a haját, rámosolyodott, és peckesen odalépdelt vele a többiekhez. Mindenkivel kezet fogott, bemutatkoztak. Károly, akit kora alapján a nő előre vett volna, hogy udvariasan elcsevegjen vele, csak állt és nézett. Kapott ugyan egy dicséretet a szakállára, de teljesen el volt varázsolva. A testhez simuló ruhát viselő nő szemébe nézett, és közölte:

– Szerelmes vagyok – azzal tett két lépést felé, finoman odébb tessékelte, és megindult a Varacskos Disznó irányába.

– Hja, a gépészmérnök! – legyintett Tamás, de mindenki utána eredt.

– Hibrid? – kérdezte Károly.

– Nem, már csak tisztán elektromos – válaszolta Péter.

– Pedig ebben még volt benzinmotor! Ifjúkorom óta nem láttam közelről ilyet!

Mire kettőt pislogtak, a mérnök már a kocsi alatt feküdt, a motorteret bámulta, a kerekeket nézegette és az ódon műszereket simogatta odabent, majdnem egyszerre.

Időközben Tamás és Zsolt is megcsodálhatták közelebbről a nőt. Váltottak vele néhány szót. Péter Károlynak válaszolgatott a kocsit illetően, de a módosításokról ő is keveset tudott, így Nóra büszkélkedhetett.

A mérnök végül elrabolta az autó tulajdonosát, mondván itt van Vali, segít neki sminkelni meg átöltözni.

– Egy pillanatig nem szólnék bele rendező úr, de a smink feltétlen szükséges?

– Igen, kedvesem. A kamera szereti a kontrasztosabbat. Jómagam nem értek egyet a felvevőgéppel, így is legalább olyan lenyűgöző vagy, mint az autód. Ne félj, a doktornőnek biztosan nem remeg a keze!

 

A többiek kint maradtak, és a délutáni napfényben sütkéreztek. Károly eltűnt a melegház felé.

– Ne tudd meg Peti, mi van az Erőműben! – lelkendezett Zsolt. – Ennyi embert utoljára Erdőteleken láttam, és ott a legtöbbjük gyerek volt. Ezek viszont felnőttek. Van még öt olyan robot, mint Dávidéknak. Meg egy csomó munkagép. A Bölcső egész nap duruzsol. Zoltán kölcsönadta nekem a külső csontvázát. Állati jó móka. Kétszáz kilót tudok megemelni, mintha csak egy fél láda krumplit kéne felkapnom! Iszonyú pörgés van, nap mint nap.

– Akkor azért nem futárkodsz – kapcsolódott be Tamás, aki az imént még hosszan nézett a melegház felé eltűnő két nő után.

– Bocsi, Főnök!

– Semmi gond. Péter haverod annál lelkesebb. Apropó, nem vicceltél, ez a nő tényleg gyönyörű.

– Tamás, ha nem akarsz fizikai kontaktusba kerülni egy őrtoronnyal, szerintem ne piszkáld az oroszlánt – súgta neki Zsolt.

– Oké, vigyáztam. De tényleg szép. Akkor csak gratulálok.

– Nem vagyunk együtt. Viszont egyikőtöknek sem…

– Rendben – vágta rá Tamás. – Azért nézni szabad?

– Nyugodtan.

Péter imént kissé hangosabb volt, mint szerette volna. Örült, hogy félbeszakíttatták vele a mondatot. Azért inkább otthagyta őket, mielőtt visszatérnek rá:

– Valóban gyönyörű, nehéz nem megnézni. Viszont én megyek, átöltözöm pilótának.

 

Tamás megvárta, míg a fiú eltűnt a melegházban. Még rá is tett egy-két percet.

– Fiatalabbnak tűnik a koránál ez a nő – fordult Zsolthoz.

– Mire gondolsz? Nem annyi, mint én? Annál fiatalabb azért nem lehet.

– Nem, szerintem harminc egynéhány.

– Jól megnézted? Nem mondod, hogy túl van a harmadik X-en!

– Nehéz megfogalmazni. Tudod, én láttam pár nőt. Nóra egy tízest letagadhat legalább, de nem a te korosztályod, az biztos.

– Oké, értem, rá se nézek. Magadnak szeretnéd, mi?

– Nem az esetem – vallotta be Tamás.

– Az hogy lehet?

– Nehéz megfogalmazni. Gyönyörű. Valószínű, okos is. Minden stimmel. De valami visszatart. Péter helyes, eszes srác. Náluk is történt valami, talán a nőből fakadt. Talán túl szép…

– Néha nem értelek, Főnök.

– Nem is kell. De aki ilyen autót vezet asszony létére…

 

Vali és Nóra akkor sétáltak ki az apró melléképületből, amikor Tamás a mondat közepén tartott. A délutáni napfény oldalba kapta őket. Sziluettet rajzolt a hosszú szoknyás, világos színekben pompázó, tavaszi ruhában lebegő nőre. Mindenkiben bennakadt a lélegzet.

– Majdnem olyan szép vagy benne, mint a feleségem volt – bókolt neki Károly, aki teljesen elérzékenyült.

– Köszönöm – pukedlizett Nóra.

– Lusta banda! Ti még itt álltok, mint Bálám szamara? Tűnés átöltözni! – ripakodott Tamásra és Zsoltra a szakállas rendező.

– Ööö, igazából hoztam neked valamit – szaladt az autójához Tamás.

Egy igazi csapó és egy klasszikus rendezői szék volt a csomagban. Károly iszonyú boldog volt. Addig filmeztek, amíg vörösbe nem fordult a nap, és végül le nem nyugodott. Vali és Tamás segítettek derítőlapot tartani. Utóbbi néha Károly drónját is vezette, amíg ő a kamerát forgatta. A fiúk bemutattak néhány háromfős formációt, elhúztak a Mátra felé, köröztek a cseresznyefa fölött. Nóra nemcsak szép volt, de lelkes is. Ráadásul nagyon fegyelmezett. Azt csinálta, amit a rendező mondott. Hússzor megszagolta a cseresznyefát. A hajába tűzte a virágokat. Hagyta, hogy Vali újra és újra kifésülje, majd a feje felett elsuhanó fiúk ismét összekócolják. Nevetgéltek, szaladgáltak, élvezték a jó időt, és a jó társaságot. Újabb és újabb ötleteik voltak. Nóra is felvette a védőruháját, még az autó is szerephez jutott. Péter ismét leszállt a platóra. A nő most sokkal finomabban vezetett, de aztán csinált egy-két hurkot. Mind a hárman a levegőbe ugrottak a száguldó kocsiról.

Marika csomagolt nekik egy kis elemózsiát is, ezt viszont már csak akkor falták fel, amikor végérvényesen lement a nap.

Jókedvűen pakoltak össze. A fiúk mindent berámoltak a hatkerekűbe. Kivéve a Szárnyakat, amiket Tamáshoz raktak. Nóra megköszönte a szép ruhát Károlynak, aki oda is ajándékozta.

– A feleségednek nem fog hiányozni?

– Sajnos már nem.

– Ó de buta vagyok, amiért rákérdeztem.

– Semmi baj, egy délutánra mintha láttam volna újra, fiatalon. Köszönöm az élményt.

Nóra gyorsan témát váltott, nem így akart elbúcsúzni a csodás nap után.

– Akarod kipróbálni a Varacskos Disznót?

– Ó, persze!

Két perc múlva Károly Zsolt bukósisakjában feszített a vezetőülésben.

– És velünk mi lesz? Nincs vezetői engedélyem! A hatkerekű innen nem talál haza! – kérdezte a fiú.

– Valinak van. De árammal megy, nem jogosítvánnyal! Senki se fogja megállítani az Erőmű kocsiját. Sokszor vezetted már a Bölcsőig és vissza, igaz?

– Persze! – Zsolt kihúzta magát. – Hölgyem?

Azzal ugyanúgy, ahogy a forgatás előtt Nóra Péterrel, ő is karon fogta Valit. Felsegítette az utasfülkébe, majd vigyorogva integetett a többieknek.

– Kisasszony… – nyújtotta a karját Tamás.

– Hagyjál már! – durcáskodott Péter, és beugrott a kombiba, de a vezetőülésbe. – Na, mi van asszonyom, itt maradsz?

– Nézd már a pimasz kölkét! Na jó, vezess, ha akarsz.

 

Mire Péter kipakolta a Szárnyakat a „titkos raktárban”, hazaért, lezuhanyozott és elhelyezkedett a kedvenc foteljában, majd ránézett a világ híreire, két rövid levél várta. Az egyik Károlytól, a másik Nórától jött. Gyors felindulásból a mérnök szavaira volt előbb kíváncsi.

 

Szia Péter!

 

Nagyon sok örömet szereztél egy vénembernek! Utoljára fiatalon, a feleségemmel voltam ilyen boldog, és amikor ezt a lányt filmeztem az asszony ruhájában, felelevenedett életem legszebb időszaka. Ti is nagyon jók voltatok, elleszek a felvételek válogatásával.

Az a kocsi fantasztikus! Te ezt tényleg eladtad? De a legjobb az volt, mikor berongyoltam vele a hangárhoz. A sok álmos jómunkásember mind kiözönlött, és én még egy puszit is kaptam Nórától. Aki aztán integetett és elporzott. Azok az arcok, fiam! Főleg, amikor diadalittasan besétáltam, és közöltem, hogy az imént filmeztem vele, és megyek vágni. Azok az arcok!

 

Üdv: Károly

 

A fiú mosolygott, és elképzelte a munkásruhában álló a sok ember az esti félhomályban. Egyszer csak egy fél évszázados pickup-ból kiugrik a vigyorgó Károly, aztán Nóra abban a testhez álló ruhában! Biztos nem túlzott a mérnök…

Megnyitotta a másik üzenetet is:

 

Szia!

 

Mindenki olyan aranyos volt! Ennyi mosolyt és jókedvet ritkán látok. Főleg, ami ennyire őszinte! Nagyon jól esett. Az elmúlt napok fárasztóak és helyenként rossz emlékűek voltak. Mindig ilyen jó nálatok a hangulat?

 

N

 

Péter ezért félt egy kicsit a nő levelétől. „Vajon direkt csinálja? Mindig utal rá, hogy a munkája milyen. Finoman, de közli. Vagy csak én gondolok állandóan erre?” Megborzongott egy kicsit. Szűkszavúan válaszolt:

 

Kedves Grófnő!

 

Örülök, ha tetszett a csapat, és élvezted a délutánt. Károly külön megdicsért. Ha nem is mindig ekkora móka, de általában jól megvagyunk. Sok érdekes kalandunk volt már, és általában jól szórakozunk.

 

Péter

 

Egy pillanatra első repüléseikre, András gépének megmentésére gondolt, aztán a pilótavizsgára és a Mátrixos bunyójukra, amikor Dávid nyerte az őrült hajszát.

– Tényleg nagyon jó csapat, még sosem gondoltam át, mekkora szerencsés flótás vagyok.

komment
Címkék: 4. fejezet

A bejegyzés trackback címe:

https://emberszarny.blog.hu/api/trackback/id/tr218038578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása