Károly és Dávid épp a néhány napja történt eseményekről, a kápolnai csata szimulációjáról értekeztek elmélyülten, amikor megszólalt a vészjelzés a fúziós erőmű szervizhangárjában.

– Túlterheléses riasztás. A tizenhatos magból. Már megint. Az a vacak szivattyú…

Amennyi munkaórájuk volt benne, annyiból két másikat lehetett volna venni. Gyorsan jóváhagyták a rendszer által javasolt automata átirányítást, leállították a vészjelzést. Sietve elindultak a folyosón, hogy ismét felvegyék a harcot a két évvel ezelőtti szennyeződés miatt többszörösen sérült, elöregedett egységgel.

Az immár némán villogó vörös jelzőfények közt közelítették meg a keringetőművet, és várták, hogy a rendszer szerelhető hőmérsékletet teremtsen odabent. Károlynak eszébe ötlött az alig negyed évszázada történt, nap mint nap előforduló vészjelzések állandó izgalma. Egy másik erőműben, egy másik korban…

– Az ilyen riadók mindig a Nagy Háborúra emlékeztetnek – kezdett bele a mondókájába, amíg várakoztak.

„Már hányszor meséltél róla” – gondolta Dávid, de azért általában szívesen hallgatta a lelkes beszámolókat.

– Ott mindennapos volt a hasonló, és nem csak egy átkapcsolható szivattyú okozta. Hányszor felrobbanhatott volna az egész! Harci cselekmények közben előfordult, hogy a tartalék tartaléka is csak megpatkolva működött, de százhúsz százalékon, az életéért küzdve. Csak azért fohászkodtunk, hogy legyen időnk legalább az egyik vészrendszert összekalapálni, mire jön a következő roham.

A Harmadik Világháború kitörését hasonló problémák okozták, mint bármilyen más öldöklést. Hatalom, pénz, területszerzés, nacionalizmus, meggyőződések és eszmék különbözőségei. Több mint kilenc évig tartott, és a Föld majdnem minden lakosa érintett volt. Sőt, részt is vett benne.

Milliók haltak meg a háború során, és milliárdok nem születtek meg miatta. Talán ez utóbbi volt az emberiség egyik legnagyobb hanyatlásának oka. A túlnépesedett Föld ugyanis 2035 táján, mintegy száz évvel a Második Világháború kitörése után belekezdett egy galaktikus birodalmak közötti harcba.

A minden idők legpusztítóbb konfliktusaként elhíresült történelmi eseményt a virtuális világban, a felhasználói szerint a kultuszfilmmé vált, addigra több mint harmincöt éves alkotás után csak Mátrixként aposztrofált internetes kibertérben vívták.

A leghatalmasabb IT cégek elmaradottabb országokban eszközölt erőfeszítései nyomán 2025-re vált gyakorlatilag teljessé az internet globális lefedettsége. A technikai és tapasztalati tudás is nagyon megoszlott a világ ebből a szempontból szerencsésebb és szerencsétlenebb fele közt. A kispénzű, ám hatalmas tömegek bevonása így is drasztikusan emelte a cégek értékét és befolyását a világban.

A tömegessé váló Mátrix konzolok terjedésével a fejlesztőcégek játékaik készítése során visszanyúltak szinte mindenhez, amiben az emberiség valaha élvezetét lelte. A klasszikus irodalomtól kezdve a világ szinte minden vallásának és mondakörének teljes legendáriumán át természetesen a filmek és képregények repertoárjáig. A digitális világháború egy ártatlannak tűnő stratégiai játékból indult, melyet a világmindenség egyik leghatalmasabb ellentétére épített a Virtual Identity nevű cégóriás. Addig fantasy terekre épülő, komplex, háborúzós-kereskedős-építkezős elfoglaltságokat kínáló programokra szakosodtak. Újabb ötletükkel egy nagyjából hetven éves problémát próbálták egy képletes játékba önteni: Star Trek vagy Star Wars? Az alapötlet kockázatos volt, a fejlesztésébe ölt hatalmas pénzek ellenére majdnem megbukott. A 21. század harmincas éveinek közepére ugyanis mindkét sorozatnak, így a köré épített franchise minden elemének világméretű kulturális hagyománnyal rendelkező múltbéli fénye már csak pislákolt.

Ennek elsődleges oka az volt, hogy az egész legendárium leginkább a Hollywood által elsősorban elért nyugati országok fiait és lányait érdekelte. Bár nem volt olyan ember a Földön, aki valamilyen szinten ne ismerte volna Han Solo vagy James Tiberius Kirk nevét, a jelentősen elöregedő észak-amerikai és európai régiókon kívüli terület nem nagyon mutatott érdeklődést a játék iránt. A világ addigra fontosabbik felét jelentő kelet- és délkelet Ázsia hatalmas, gazdaságilag is egyre szorosabb egységet alkotó birodalomrendszere nem tekintette sajátjának a kérdést. A nagy áttörést az jelentette, amikor a Virtual Identity egy hosszú és nehézkes, de eredményes tárgyalássorozat után harmadik hatalomként bevette a játékba a Vörös Sárkány címen a 20-as 30-as években futó kínai gyártású TV sorozatot.

A Vörös Sárkány a kínaiak költséges, de látványos és eredményes űrprogramjának propagandáját képezte. Mint ilyet, államilag is finanszírozták, nem sajnálva a pénzt és a tudást. Minőségi munkát adtak ki a kezükből. Még a nyugati világ is szívesen nézte. A Mátrixos konzolok megjelenése előtti egyik utolsó globális tévés sikertörténet volt. A kínai készítők szándéka egy Star Trekhez hasonló "oda megyünk ahová még ember nem merészkedett" sorozat megalkotása volt, de korábbra helyezve. Az Enterprise című Űrszekerek előzménysorozathoz hasonlított. Az alapokat a kínai fejlesztésű, mesterséges féregjárat létrehozására képes kutatóhajó (a Vörös Sárkány), és legénységének kalandjai adták. Nem egy hajóval indultak, hanem számtalannal, és a bátor asztronautáknak nemcsak az idegen fajokkal és azok problémáival kellett szembenézniük, hanem gyakran helyt kellett állni a mélyűrben keletkező egyéb gondok megoldásában is. Általában ezeket meglehetős sikerrel a „megbízható kínai technikának” köszönhetően az epizódok végére megnyugtatóan fejezték be. Időnként a hajók találkoztak, jó pár gyakori mellékszereplő szolgált más járműveken, sőt sokszor így lehetett menet közben cserélni a karaktereket. Máskor egy-egy nagyobb problémát az űreszközök együttes tudása és ereje oldotta meg.

A mesterséges féregjáratot a sci-fi maszlag szerint egy irányított kvantumtöltet robbanása indította be, melyet a hajóról lőttek ki biztonságos távolságba, majd belevezették az űrjárművet, és kibukkantak a túlvégén. A sorozatban többszöri problémaforrás volt, hogy a féregjáratot csak mérsékelten lehetett irányítani, ezért nem mindig oda mentek, ahova szerettek volna. A kijárat végzetes módon lehetett akár egy csillag belsejében is, de természetesen torzulásai során időben is kirándulásokat tettek. A végtelennek számító lehetőségek és az ügyes forgatókönyvek miatt a propagandaszövegek mellett is szórakoztató alkotás volt. Annak ellenére, hogy gyakran korábbi nyugati sorozat erős utánérzése lett.

A Virtual Identity a Vörös Sárkány bevonásával nemcsak elnyerte az ázsiai felhasználók érdeklődését, hanem – beleszólásért és haszonmegosztásért cserébe – a kínai programozók és fejlesztők szürkeállományát is igénybe vehette.

A játék eredeti koncepciója szerint kikötés volt az idegen technológiák használatának tiltása. A Star Wars esetében ez nem volt egyértelmű, de a szereplők csak emberek lehettek. A trekkie-k csak földi hajókat használhattak. A Coruscant és a Föld egyértelmű volt a két ellenség legfőbb bázisaként. A Vörös Sárkány egy korábbi, és alternatív földi központú univerzumban játszódott, ahova egy szigorúan titokban tartott, torzított féregjáraton tudtak hazajutni, mely sokáig csak számukra volt elérhető. Az évek során komoly kémmunkának és fejlesztéseknek köszönhetően más csapatok is képesek lettek eljutni a kínaiak bázisára.

A 'Trek és 'Wars csapatokat messzemenőkig kiegyensúlyozták. A robusztus, és túlfegyverzett Star Wars csillagrombolók brutális erőfölényt tudtak adni nagy tömegben, a Star Trek hajók mozgékonyabbak és technikásabbak voltak. Az újításokra igen fogékony, tudományos kutatótisztekkel megtámogatott csapatok ügyesen kihasználták a jobb energiapajzsok és ügyesebb haladást lehetővé tevő technológiák előnyeit. Egyik trükkjük volt, hogy a transzporter technológia ellen nehezen védekező Star Wars hajókból időnként "leszedtek" tárgyakat, majd a legkülönbözőbb dolgokat sugározták vissza. Akár ugyanazt a töltött fegyvert fordítva, vagy csak egy random bolygóról felszedett, a környezetváltozás miatt ritka zabos fenevadat dobtak át a hajó hídjára.

A Vörös Sárkány űreszközei elsőre esélytelennek tűntek. Nehezen mozogtak a térben, bár a sorozattól eltérően egész jól tudták magukat célozni a kívánt útirányba, és a csillagtérképeiknek hála sem kerültek azonnal szembe egy égitesttel. A hajók különféle sugárvetőkből, rakétából álló fegyverzete jelentősen elmaradt tűzerőben. Még akár egy Intrepid osztályú Trek hajóval szemben is, és összemérhetetlen volt egy Soverign csillagrombolóval. De egyrészt meggyőző létszámbeli fölényt tudtak biztosítani, másrészt volt egy csodafegyverük. A fénysebesség fölötti mozgásukat lehetővé tevő mesterséges féregjárat. Mivel szükségszerűen a legkisebb kínai hajókat is felszerelték vele, meglepetésszerű támadással akár a leghatalmasabb ellenséges hajót is képesek voltak megsemmisíteni. Ha elég közel nyitottak átjárót egy űrjárműhöz, a felépülő tértorzulás képes volt cafatokra szaggatni szinte bármit. A kínai hajók így sem tudták tartani a hosszú távú csatát. A fő fegyverük újratöltésének lassúsága, addig szinte teljes kiszolgáltatottságuk lévén, általában stratégiailag fontos flották, kulcspozícióban lévő hajók elleni összehangolt, rövid, nagy létszámú és előreláthatóan győztes kimenetelű csatákra rendezkedtek be.

A háború így vált világméretűvé. Először felkeltette minden sci-fi rajongó érdeklődését. Később a világpolitika egyre óvatoskodóbb és konfliktuskerülőbb diplomáciája lévén kialakult sok évtizede tartó globális béke alatt felgyűlt feszültséget itt kezdték levezetni. Olyannyira, hogy sokszor egész országok álltak be valamelyik csapatba, ha megtudták, hogy a valamiért nem kedvelt nép a másikban játszik. Így vívtak mini-háborúkat egymás ellen, vér nélkül kiengedve a gőzt.

Az alkotók az egyre nagyobb érdeklődés és a kínai erőforrások miatt szinte korlátlan lehetőségeket kiaknázva végtelenül komplexre fejlesztették a játékot. A csaták szüneteiben kereskedelem, kémkedés, háttérországi manipulációk és hadiipari termelés folyt. Új bolygók erőforrásainak felkutatása és akár ellenségeken átívelő kapcsolati hálózatok jöttek létre. A tudományos fantasztikum köntöse mögé bújva még kényes vallási, társadalmi konfliktusok kifejtésére és megoldási lehetőségeire is születtek egészen használható javaslatok.

A program bukását a szűk, rétegközönség számára érdekes világ jelentette volna, ám valamiért az emberek fantáziája beindult. A kínaiak bizonyítási vágya (a kezdeti belépésük során gyakorlatilag mindenre lőttek, ami mozgott) egyaránt felbosszantotta a csillagrombolók és a csillagflottás hajók legényégét. Még arra is rávéve őket, hogy a saját kisebb-nagyobb csatáik közepébe csöppenő, válogatás nélkül pusztító „Sárkányosok” ellen összehangolt támadásokat vezessenek. Az elkeseredett toborzás eredményes lett. Mindenkit hadba hívtak mindhárom oldalon, még akkor is, ha különösebben nem volt kenyere a sci-fi. Nagyjából 2042 tavaszára nem volt ember, aki ha csak rövid "kirándulásként", de ne vett volna részt a csatákban. Így egyfajta megkerülhetetlen közösségi találkozópont lett világszerte. Gyakorlatilag az életben egy család tagjai is csak a Deep Space Nine promenádjában, vagy egy Mos Eisley-i ivóban találkoztak.

2043 karácsonyát már szinte az egész világ valahol a játékban ünnepelte. Különféle virtuális eszközök és más anyagtalan anyagi javak ajándékozásával oldották meg a tárgybéli örömszerzés nehéz feladatát. A készítők és az egyre aktívabb külsős fejlesztőcsapatok munkájának köszönhetően a világon mindenki megtalálta a számára testhez álló feladatot és szórakozást. Nagyjából írástudó kortól kezdve öregkoráig. Már-már úgy is tűnt, hogy a kezdeti fejlesztőgárda alig képes koordinálni a rengeteg új funkciót, de a háttérben nagyon komoly „karmesteri” munka folyt, mely garantálta a beépülő küldetések és kalandmodulok minőségét és következetességét.

Két évvel később a Mátrix egy merő Virtual Identity birodalommá lett. A harcok állóháborúvá váltak. Gyakorlatilag majdnem három egyenlő részre osztott galaxissal, szórványos csatákkal egy-egy fontosabb erőforrásért vagy stratégiailag megkerülhetetlennek vélt bolygóért. Olyan precízen sikerült kiegyenlíteni a játékot, hogy minden oldal kellőképpen esélyes legyen. Ugyanakkor lehetőséget adtak az egyéni fejlődésekre. Egy-egy új stratégia sikeres küldetést és átmeneti előnyt hozott, amíg nem reagálta le a másik két fél. Az emberek pedig az eddigre méltán elfeledett közösségi weblapokhoz hasonlóan elsődleges szórakozásforrásként tekintettek a Háborúra. A bevált ötletek kiötlői, a sikeres stratégák, de sokszor a rendszerek újítói is nemzetközi sztárok lettek.

Sok különféle űr Sci-Fi rajongótábor próbált saját jogon bebocsátást nyerni, a Vörös Sárkány elképesztő sikerére hivatkozva: Alien, Farscape és Androméda rajongók, japán Yamato-sok, Asimov fanok, néhány ember, akik emlékeztek arra, mi az a Firefly... Mivel egy új világ megalkotása őrült pénzekbe és munkába került, ezért nagyon sok elutasítás volt a könyörgők osztályrésze. Ráadásul, ahogy a játék együtt fejlődött az őt körülvevő technológiával, valósághűbb, komplexebb lett, egyre átjárhatóbbá vált az egész virtuális galaxis, úgy lett nehezebb létrehozni kvázi nulláról valamit. A fejlesztők szerint megismételhetetlen lett volna a Vörös Sárkányhoz hasonló belépés.

Az állóháború kialakulása azonban előrevetítette, hogy egy idő után unalomba fullad az egész. Bár a növekvő számok mást mutattak, a cég mégis előre menekült. Végül hosszas egyeztetések, felajánlott lelkes külső fejlesztések koordinálása és egy elsőre elképzelhetetlen szövetség létrejöttének eredményeként 2045-ben a Battlestar Galactica és a Babylon 5 rajongók egyesített erőként jelentek meg a színen. Itt is kikötötték, hogy csak emberi technológiát képviselhettek, tehát se Cylon se Minbari vagy Vorlon technológiát nem használhattak. A főhadiszállás természetesen a Babylon 5 állomás lett, mely eredeti formájában, mint galaxisközi diplomáciai csomópont nyílt meg, ezzel a lövöldözés helyett a békülést, a kereskedelmet, illetve legtöbbször inkább csak az intrikákat és a kémkedést helyezve a játék középpontjába. Viszont a friss húsra inkább könnyű prédaként tekintő harciasabb csoportok támadásait visszaverendő, gyorsan ütőképes haderőt vonultattak fel. Bár a Babylon 5 emberi hajói elmaradtak még a kínaiaktól is, az örvénytechnológiás meghajtás különleges védekező eszköznek bizonyult. A nyitott örvények nagyon hatékonyan elnyelték a kvantumtölteteket, amivel a Vörös Sárkány flotta legfőbb pusztító fegyverét lehetett ügyes célzással hárítani.

A Babylon 5 sokáig nem érdekelte sem a trekkie-ket, se a Star Wars fanokat, bár "civilben" szívesen látogatták az állomást. Hivatalosan nem álltak hadban, bár nem is volt szent a béke. A kínaiak elleni sikeres védekezés mellett az aktív és passzív védelmet is kidolgozták. Maga az állomás iszonyú méretűre nőtt, és felvértezték mindennel, amit a két sorozat technológiailag fel tudott vonultatni. A capricaiak burkolata kellő szilárdságot nyújtott, és mivel mindkét sorozatban fontos szerepet játszottak a könnyű vadászgépek, ezek tízezer számra álltak hadrendbe. Amikor egy flotta megtámadta az állomást, nagyjából egy gigantikus felbőszült méhkasra hasonlított, mely percekig, órákig ontotta a kicsi, de annál elszántabb harci gépeket. A mélyűrben leginkább a Battlestar Galacticához hasonló hatalmas csatahajók állták a sarat, kiegészülve a Babylon flottával.

– Micsoda szerkezet volt! – lelkesedett Károly. – Tudod, a Babylon 5-nek az eredeti sorozatban is fúziós reaktora volt, így vált a szakma Mekkájává. Nem sokkal a harmadik világháború előtt kezdték a deutérium-hélium erőműveket szélesebb körben használni, és a szimulációs programok dögunalmasak voltak. Ráadásul feleannyi fantáziája se volt a mérnököknek a vészhelyzetekre, mint ami harci események közt adódott. Ezért nagyon komoly nemzetközi gárda építgette és tartotta karban azt az egy, nem is létező reaktort. Én akkoriban még ismeretlennek számítottam a jórészt mostani korombeli ember közt. A hazai reaktor még kész sem volt teljesen.

– Mesélted már egy párszor – Dávid nem bírta ki. – Azt is, hogy tesztelésre létezett egy „üres” Babylon 5. Minden ízében azonos, egy párhuzamos programban.

– Igen. Azt hányszor leolvasztottuk és felrobbantottuk! Más röpködött és lövöldözött, mi meg minden létező helyzetet lemodelleztünk egy szűk térbe zárt, folyamatosan túlterhelésen dolgoztatott reaktoron. Ami tapasztalatot összeszedtünk, azt élesben, a valódi állomáson már tudtuk alkalmazni. A kollégák pedig a saját munkahelyükön összegyűjtött adathalmazzal tökéletesítették a szimulációt, hogy minél valósághűbb legyen.

– Ekkor döntöttél úgy, hogy itt fogsz dolgozni – Dávid egy ásítással küzdött, mely nem feltétlenül szólt Károlynak, mint inkább az alig pár napja kiesett alvásnak, a kápolnai mezőn. Mintegy megváltásra várva figyelte a lassan csökkenő hőmérsékletet, hogy bemehessenek szerelni.

Károly addigra teljesen beleélte magát. Mire zöld utat kaptak, már arról beszélt, amikor az állomás is kapott meghajtást. Minden védelmi ereje ellenére mint főhadiszállás ez volt a leginkább támadható. Szükségessé vált az esetlegesen reménytelennek tűnő csatákból való gyors távozás lehetősége. Mivel a Babylon 4 a legendárium szerint kapott hajtóműveket, a játék készítői engedélyezték a módosítást.

– Ekkor vált igazán izgalmassá a reaktor. Zavarosban halásztunk. A „mini-csillagok” a magokban nem érintkezhettek az fúziós tér falával, de még a kevés plazmára is hatott a tehetetlensége. A stabilizáló mágneses mezőket a végletekig ki kellett használni. Egy-egy nagyobb térugrásra így is le kellett állítani. Szerencsére az FTL hajtómű nem ezzel ment. Addigra már engem is jobban elismertek. A földrengésveszélyes területeken működő reaktoroknak volt ugyan némi gyakorlati tapasztalata, de pont a Fukushima katasztrófához hasonlót nem akartuk elszenvedni. Nem feltétlen a sugárzás lett volna a gond… Egy csomó vészrendszert terveztünk akkor a nemzetközi csapattal. Ezek egy része itt is működik. Büszke vagyok rá.

Végre bejutottak a szerelőtérbe, így Dávidnak legalább a kezét lefoglalta a szivattyú szétborítása. Nagyon tudták már, mit kell csinálni. Károly pedig átszellemült tekintettel mesélt, amíg monoton járt a keze.

– Az állomáshoz képest a végére még egy Halálcsillag sem tűnt túlméretesnek. Ha nem épp minket támadtak, mi próbáltunk kisebb csatákat nyerni közepes méretű flották ellen. Nem kevés emberre hoztuk a frászt, amikor egy Hold méretű, orrán-száján energiasugarakat, atomtölteteket és vadászokat szóró "kaptár" előugrott a semmiből – sztorizott az ügyeletes mérnök. Amíg Dávid elszaladt pótalkatrészért, neki is a háború járt a fejében.

Az ilyen meglepetésszerű támadások sokszor végződtek halálos kimenetellel. A folyamatosan fejlődő terminálok valóságszerűen hatottak az ember minden érzékszervére. Időnként sok is volt. A történetírás megemlékezett az első áldozatról, Alex Yuangról, aki egy TIE fighterben járőrözött társaival. Az orra előtt néhány száz méterre ugrott elő négy darab Galaxy osztályú Star Trek hajó, és az ellenséget észlelve kérdés nélkül tüzet nyitot. A meglepetéstől és a robbanás lenyűgöző erejű megjelenítésétől a jámbor pilóta szívrohamot kapott. Csak napokkal később találták meg a hatóságok. A holtteste előtt villogott a "Game over! Retry?" felirat.

Később több idősebb, esetleg súlyosan elhízott vagy szívbeteg felhasználót ért el a vég. Volt, aki gyakorlatilag éhen vagy szomjan halt, annyira beleélte magát a játékba, mert nem vette észre, hogy virtuális étkezései nem táplálják a testét.

A korábbi problémák, melyek évtizedek óta jelen voltak a fejlettebb országokban, az új belépő, tapasztalatlanabb felhasználókat adó államok tagjait erőteljesebben érintették. De szinte semmilyen ország nem volt kellően felkészült. "Háborús árváknak" nevezték azokat a különböző korú gyermekeket, akiket nem neveltek a szüleik, és ezért különféle nevelőintézetekbe kerültek. Sokszor a lehető leghamarabb, a megfelelő szülői gondoskodás hiánya miatt őket is beszippantotta a virtuális tér. Mások a játék hevében egyszerűen kiöregedtek a reprodukciós korból, vagy eleve nem is akartak gyereket. A való élet egyre érdektelenebb és keservesebb volt az emberek számára, hisz bárkik és bármik lehettek a virtuálisan. Önbizalmuk a külsejükkel, erejükkel vagy észbeli képességeikkel kapcsolatban csorbát szenvedett, ha ki kellett lépni a rettenthetetlen Jedi, vagy a csinos miniszoknyás kutatótiszt virtuális bőréből. Így vált lehetségessé, hogy az évszázad felére egy fogyatkozó, idősödő emberiség lakta a bolygót.

A Harmadik Világháború így vált milliárdok életéért felelőssé. Bár nyertesei nem voltak – leszámítva a dúsgazdaggá váló fejlesztőket és befektetőket –, az emberiség sokat vesztett, és sokat tanult is belőle, persze a saját bőrén. A harcoknak végül maga a készítő cég vetett véget. Látva a későbbi hanyatlást, egyszerűen elengedte a gyeplőt. A mesterien kézben tartott világ az addig kordában tartott szélsőséges próbálkozások és vad fejlesztések martalékává vált, illetve érdektelenségbe fulladt. A Virtual Identity pedig nagyon ügyesen vezette át újabb vagy más játékaiba a felhasználótábor nagy részét, de soha a világtörténelemben ekkora globális összetartozást nem lehetett létrehozni. A Mátrixnak nevezett virtuális valóság viszont önként vállalt rabszolgaságba taszította az emberiséget. Bár sokan és sokszor megfogadták, hogy soha többet, egyszerűen nem volt menekvés. A Homo sapiens a 21. század közepére a valóságot a Föld minden csodájával együtt egyszerűen túl unalmasnak és sivárnak találta a digitálisan elérhető kalandokhoz képest.

– Kész vagyunk – mondta Dávid – Indítsd el!

– Megint menni fog egy darabig, de elkerülhetetlen a cseréje. Ha beindul a tartalék, azon kívül már csak a vész-szivattyúk, majd a fojtórendszer van a kényszerleállítással. Előterjesztem a főnöknek. Nem fog örülni. Ezt a szivattyút nem tudjuk mi legyártani, vennünk kell, és nem olcsó.

– Tudom. Már a múltkor is azzal érvelt, hogy az megnyugtatta, milyen jól megcsináltuk… Figyelj Károly! Nem volt túl erős a Babylon 5 izgalma után egy álmos, kis-közép fúziós erőműben karbantartó mérnöknek állni? Ezt sose kérdeztem meg igazán.

– Először igen. De tudod, én szeretem a valóságot. Unalmasabb, nyűgösebb, fárasztóbb, évekig ugyanazt a rohadt szivattyút berheled, nem alkotsz igazán semmi újat. De itt csak egy életed van, és ha odafigyelsz rá, minden kaland, amit csinálsz. Hatvan fölött már az is, hogy lépést tartsak veled a folyosón, ha a menzára rohansz, mert a Marika göngyölt húst csinált. Ráadásul, ha nem is egy globális háború sorsa, de néhány millió ember boldog békés virtuális és valós élete múlik azon, hogy mi miként tartjuk életben ezt a tizenkilenc csillagocskát.

– Értelek – mondta Dávid. – Ma csak borsóleves lesz, viszont valami fánkot is láttam a menüben…

– Akkor tutira lesz baracklekvár is. Menjünk!

– Hé, Károly! Most te szaladsz jobban, észrevetted?