Eszter az üvegház tetején ült, és koptert vezetett. Jánossal kettesben már majdnem végeztek a napelemek és hővédő lapok felszerelésével. Már most élhetőbb lett a klíma odabent. Megint csak ketten voltak, a fiúknak dolga akadt. Pedig hárman könnyebben haladtak volna. Úgy nem kellett néhány elemenként lemászni, hogy a gép meg tudja emelni a lapokat.

– Biztos megint annak a nőnek az autóját bütykölik – fakadt ki a lány a jámbor agrármérnöknek.

– Mi bajod Nórával?

– Minden.

Tizenkét ember üldögélt a tárgyalóban. Dühösek nem voltak, elgyötörtek annál inkább. Nagy többségük legalábbis. Zoltán végig karmesterkedte az elmúlt másfél hónapot. Károly és Dávid pedig alig tartottak szünetet. Zsolt a lelkét is kidolgozta, és bár megdicsérték érte, sőt meg is fizették, de nyúzottnak látszott. Marika a székén pihegett. Ritkán kellett ennyit főznie. János, ha nem volt mit csinálnia az Erőműben, és nem bírta nézni, ahogy a nyüzsgő gépek és emberek letapossák a védőterület termőföldjeit, inkább Eszterrel szépítgette a leendő bázisukat, lelkes társadalmi munkában. Péter kidolgozta magát a szüleinél. Tamás szintén a kellemesnél kicsit többet ténykedett a saját cégében, amit hónapok, sőt évek óta először élvezett igazán. Csak Gabinak, Valinak és Nórának csillogott várakozón a szeme. Az orvos szerencsére halálosan unatkozott az elmúlt hetekben. Néhány kisebb karcolástól eltekintve senkinek nem lett baja. A programozó szinte sugárzott, kipihent volt és szerelmes. Az új csapattag pedig már alig várta, hogy végre mindenkit megismerhessen, és velük dolgozhasson. Nehezen tudta és természetesen kezelni a bemutatkozást.

Finta Sándor ádáz csatát vívott az eső helyért. Masszív autója minduntalan összecsapódott a nagy riváliséval. A célegyenesben, az utolsó kanyar után már nem sok taktika létezett. Mindkét gép külsőre egy romhalmazzá vált. A poros kősivatag és a gyilkos hegyi futam megtette a hatását. A kavicsfelverődések és egymás lökdösődős gyilkolása leamortizálták a borítást. A menetszél darabokban tépkedte lefelé a maradék elemeket.

A vezetőfülke izzasztóan meleg volt. Nem csak a helyzet, de a klíma is. Odakint nagyjából negyvenkét fok lehetett. A tetőt tűzte a nap. Az üvöltő V8-as motor is kíméletlenül termelte a hőt a kocsi orrában. Pedig az ajtók már szinte minden levegőt átengedtek, annyira megfáradtak a folyamatos inzultustól. A védőöltözetben és sisakban feszítő enyhén pocakos, barna, hullámos hosszú hajú férfi marcona, borostás arcán csorgott a veríték. Egy végső manőverre készült. Lendületvesztésre akarta késztetni ellenfelét. A motorteljesítmény azonos volt, a súlyt szabályozták, így a gépészet nem segíthetett többet. Mintegy fél méter hátrányból nehéz volt úgy meglökni a másik autót, hogy annak nagyobb legyen a sebességvesztése.

A Szi-Fly tárgyalója üres volt és dísztelen. Teri, Sára és Zsuzsa ültek az asztal másik oldalán, Tamás velük szemben.

– Jó napot, hölgyeim! – üdvözölte őket a főnökük.

A hangárból jelentkezett be, kopterek szerelgetése után. Amióta beindult a reaktorblokkok cseréje, Károly, Dávid és Zsolt nem vállalták a gépek szervizelését.

Károly összehívta, akit csak tudott. Csodálatos, napsütéses, bárányfelhős tavaszi vasárnap volt. Szerencsére, ha nem is mindenki, de pár pilóta és Nóra is ráért egy kicsit. Amikor Péter megérkezett, a melegházban, amiben egykor a nővel repült, most tisztaság volt. Néhány asztal és szék, pár apróság állt bent. Falai és teteje lemosva csillogtak. Odabent finom meleg fogadta, pedig ahol csak lehetett, kinyitották az ablakokat. Tamással jöttek a városból, a megbízható kék kombival. A fiú most az anyósülésen ült. Tervezgettek, de Péter nem ezért sóhajtozott. Amikor feltűnt előtte az üvegtető, hirtelen abbahagyta a beszélgetést. „Elvégre én voltam az a hülye, aki ugyanazokat a helyszíneket hozzam össze ugyanazzal a nővel” – gondolta.

Zoltán már-már túl könnyen vette a Varacskos Disznónak és sofőrjének behajtását a védőterületre.

– Kedves Péter! Csak ugyanazt tudom mondani, mint Gabi esetében Dávidnak. Ha fontos önnek, és megbízik benne, akkor lelke rajta. Adja meg a gépkocsi kódját, az utasok neveit, és már szabad is a pálya! Nekem mindegy.

Az igazgató további kommentár nélkül beadta a Péter által megadott számokat és betűket, majd elnézést kért, és szó szerint elszaladt a dolgára.

Péter a MEREK toronyban üldögélt. A naplementét figyelte. A fátyolfelhők játszadoztak a mélykék és a piros közt minden létező árnyalatban. A vörös korong már gyorsan mozgott a Mátra sötétszürke sziluettje felett. Giccses, de megunhatatlan látvány volt.

Zsolt az 1.0-s gép gyártási előkészületeiben segédkezett. Többek közt megpróbálta összekunyerálni a többiek gépeit. A sajátját már sikerült Tamásé, Péteré és Dávidé mellé tenni. Eszter épp Valitól jött. A kézi-CT gépet vitte vissza neki. A kérésre hangot adott ellenérzésének.

– Muszáj ezeket szétszedni?

– Sajnos... – szomorkodott Tamás, aki szintén ott volt, és Gabiékkal értekezett pár apróságon. – Elég drága egységek vannak bennük, amiket vagy újra be kéne szerezni, vagy átemeljük a régiekből.

– Én nem adom az enyémet! – ellenkezett a lány.

Zsolt előbb Gabinál próbálkozott. A nő az elmúlt három napot, ha csak tehette, a levegőben töltötte, és Dáviddal keringőzött. Most olyan szemeket meresztett rá, amikor a széke mellett pihenő szerkezethez ment, hogy letett róla.

– Oké, de légy oly szíves, valami olyan állattá varázsolj dühödben, ami tud repülni – tette fel mindkét kezét a srác, és odébb kullogott.

Pedig terve szerint, ha Gabi önként lemond, Eszterrel se kell vitatkoznia. De ez így kútba ugrott.

– Sziasztok, itt MEREK. Leszállási engedélyt kaptok a hármas vágányra. Vigyázzatok, tolatást végeznek!

– Szia Péter! Mit keresel te a toronyban? – kérdezte Zsolt.

– Kijöttem meditálni.

– Egészségedre! Történt valami, amíg elvoltunk?

– Semmi különös. Majd a földön elmondom. Találkozzunk a hangár előtt! Aztán átmegyünk a tárgyalóba.

Nagyjából egyszerre értek oda. Péter is szárnyra kapott.

Zsolt remegett a fáradtságtól, pedig már a legjobb helyen volt. A pizsamának használt pólóban feküdt a takaró alatt. Eszter még a fürdőszobában volt. Előre engedte, mert a fiú nem kevéssé koszolta össze magát. Minden bokorba bemászott, mindenhol kutatott. Mire a lány kiosont, már félig aludt.

< Zsoldos Gabi > Ezt ki kéne próbálnom élesben.

< Szabó Dávid > Sejtettem, hogy ez a mondat előbb-utóbb elhangzik.

Pillanatnyilag nem voltak közel egymáshoz. A nő otthon dolgozott, Dávid az erőműben tartott műszaki ügyeletet. Jelenleg semmi dolga nem volt, így a Szárny sisakjának kódjában böngészett. Gabi egyfajta intenzív tanfolyam volt számára. Az elmúlt pár hónapban többet tanult programozni, mint korábban egész életében. Kezdte átlátni a nő végtelenül precíz és következetes sorait, érteni mi mit csinál. Magában jókat mosolygott néha. A program egy picit így is más észjárást követett, mint amit ő írt volna. Az alkotója kétségkívül a gyengébbnek nevezet nem képviselője volt. Ez értő szem számára éppen olyan, mint egy orvosnak, hogy milyen medencecsontot lát.

Gabi az ujjai köré csavarta Dávidot, és ez ellen az érintett nem is akart tenni semmit. Ha mást nem, észszerű döntésnek tűnt, ezt ő is felfogta. Korban ő állt a legközelebb hozzá, ráadásul független volt. Még az érdeklődési körükben is sok közös nevező akadt. A csapatból talán még Tamás jöhetett volna be a programozónak, de a kötelező udvariasságon és a munkakapcsolaton túl nem nagyon mutatott érdeklődést iránta, és a barátján sem látszott a vonzalom szikrája.

2075 február huszonnyolcadika volt. Eszter, Zsolt és Péter engedett a jó idő csábításának. Kirándulni mentek a hegyekbe. Természetesen hátizsákkal, ami történetesen őket vitte, és nem fordítva… Tamás elengedte őket, bár ismét, és nagyon sokadjára a lelkükre kötötte, hogy biztonsági okokból senki se hagyja el egyedül a védőterületet. A táj még magán hordozta az elmúlni készülő tél ezer apró jelét. Mindenütt hófoltok, belvíz tócsák és fagyott pocsolyák hevertek, attól függően, hogy mennyire volt árnyékos az adott környék. A dombok, majd hegyek között alacsonyan repültek. Gyönyörködtek a még szomorúan fagyos, de a napfény által megvilágítva mégis reményteli, megújulásra váró vidékben.

„Erre jutottam, boldog karácsonyt!”

A levél Józseftől jött december közepén. Alig két héttel azután, hogy a pilótanövendékek levizsgáztak. Kifejezetten gyors ügyintézésnek számított a hatóság részéről.

A rövid summázat: a Szárny jelen formájában nem kaphat végleges típusengedélyt. Azonban megerősítették az öt pilóta, mint tesztelő személy, és az öt gép ideiglenes használatát a hazai légtérben.

Emellett, már-már kényszerű módon több ponton elmarasztalták a csapatot. Jogosultságok nélküli repülés, be nem jelentett kísérleti járművek használata, finom utalás a légtérben való engedély nélküli mentőakció kivitelezésére… Semmit sem részleteztek, de kénytelenek voltak bírságot is kiszabni. Az összeg viszont nevetséges volt.

Károly a toronyban ült. Az eső szakadt, körülbelül tíz méterre látott el. Még a földet is csak sejtette, mindössze a jelzőfények rémlettek át a vízfüggönyön.

– Döglött Kacsa, itt MEREK. Leszállási engedélyt megadom! Üdvözöllek, András!

– Szia, Károly! Csodás az idő nálatok.

– Ugye? Eddig kint napoztam a monokinis lányok közt a tóparton. Csak miattad jöttem fel.

– Micsoda áldozat! Nehéz a repülésirányítók élete, igaz?

– Most komolyan, hogy szállsz le?

– Már le is raktam. Van nálad egy esernyő? Tudod, mindig akkor szakad, ha otthon hagyom.

– Megyek!

– Károly, te vagy a biztos pont az életünkben – viccelődött Dávid a kedvenc virtuális harcmezejükön állva.

– Szeretek Superman lenni, na.

– De szakállal? Annyira nem passzol a karakterhez.

– Szakállam van, minek változtassak rajta?

– Nincs több kérdésem – felelte az ifjabb kollégája, aki még kipányvázta a pteroszauruszát. A lény a bőrszárnyait nyújtóztatta, majd békés legelészésbe kezdett a gyér, deres fűben.

– Ez az ősállat honnan van?

– Tegnap kaptam ajándékba. Nagyon kezes jószág. Majdnem kéne élőben is. Elég sok világgal kompatibilis, így a Personal Warfare-be is behozható. Gabitól van.

– Ó, ez a programozó teljesen behálóz.

– Azt hiszem, nem fáj ez nekem. Egyébként hol vannak a többiek?

– Késnek.

– Azt vettem észre. Még így is szupertáskásak a szuperszemeid. Aludtál valamit?

– Nem sokat. Csinosítgattam a Szárnyaitokat. Zsolté kapott két új munkahengert, mert állandóan strapálja őket. A tesztpéldány, ami naponta kétszázszor nyílik és csukódik az időjárás-helyiségben, nincs olyan rossz állapotban – válaszolta a szakállas kriptoni.

– Fogadjunk, az lesz Tamás!

– Egy B-17 Flying Fortress. Stílusos darab. Úgy látszik felhergelted őket azzal a csatacirkálóval.

– Szegény szauruszom meg fog ijedni a hangjától!