A tárgyalóban ültek, mint egykor. De se Zoltánon, se Tamáson nem volt semmilyen külső orvostechnikai eszköz. Károly és Dávid lelkesek próbáltak maradni, de az igazgató hamar lehűtötte őket.

– Nem fog menni. Sajnos nem tudjuk szabadalmaztatni a Szárnyat. A vizsgálat előtt beszéltem róla, hogy tárgyaltam az ügyvédemmel. Utánanézett. Egyrészt ott van az az Yves Rossy nevű ember, akinek volt egy hasonló szerkezete, csak fosszilis üzemanyaggal hajtott sugárhajtóművel. Aztán mintegy huszonöt évvel később, amikor a drónos csomagszállítás kezdett világméretűvé válni, volt egy koreai fejlesztőcsapat, akik kísérleteztek hasonlóval. Nem jutottak el a tesztrepülésekig sem. Eleve futárcélokra szánták, de biztonságosabbnak és olcsóbbnak tűnt a távvezérelt kisgép. Viszont benyújtottak egy szabadalmat. Ami ugyan lejárt, ellenben ezért nem tudjuk újra levédeni. Pontosabban a működési elv nem ugyanaz, az övék lepkeszerűen csukódott és nagyobb volt, a mienk csak egy hátizsák, és teleszkópszerűek a szárnyak.

– Talán nem is baj. Részemről úgyis a szórakozás volt a cél. Illetve, ha ez elterjed, akkor az Erőmű többet kell termeljen – vigasztalódott Károly.

– Igen. De mire ez felfut, addigra nem marad pénzünk, vagy a minisztériumnak nem tetszik valami. Ha körbe is bástyázzuk a szabadalmat, egyrészt úgyis kijátszanák, ha érdekükben állna, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy megéri.

< Zsoldos Gabi > Szia, Dávid! Zavarlak?

< Szabó Dávid > Szia, mondd! Vagyis írd…

< Zsoldos Gabi > Az ötletek, amiket áramoltattok a Szárnnyal kapcsolatban, hogy még ez legyen meg az… A gondolatvezérlés paraméterezését úgyis az orvosotok csinálta, de Mátrix kapcsolat is legyen, meg elég komoly tűzfal, nehogy át lehessen venni az uralmat a gép felet kívülről. Szóval egyre nehezebb. Ez már nem szimuláció, amit agyon tudok tesztelni. Látnom kéne a hardware-t. Ott kell lennem.

„Lehetetlen hogy ezt ilyen gyorsan begépelte, még elmondani is nehéz ennyi idő alatt!”

Dávid még mindig annak a mítosznak a rabja volt, hogy talán valami géppel beszélget, bár a személyes találkozó igénye meglepte.

Károly szokása szerint Superman jelmezben feszített. Péter egy Szojuz kabinból lépett ki, CCCP feliratú sisakban. Tamás most az 1940-es évekbeli brit egyenruhát hosszú bőrkabátra és repülős szemüvegre cserélte. Fából és vászonból épült, első világháborús gépe előtt állt. Zsolt állig lőfegyverben hajtogatta az ejtőernyőjét, arcán a deszantosok álcázó festésével. Eszter egy apró, rajzfilmbe illő repülő csészealjjal jött. Testhez simuló zöld ruhácskájához megfelelő antennaszerű csápok is tartoztak.

– Díszes egy kompánia – nézett szét a deres harcmezőn András.

Zsolt a hangár felé ballagott. Kellemesen elfáradt. Őt nem erőltette meg annyira a gyakorlatsor, mint Zoltánt, hiszen jóval könnyebb és fiatalabb volt nála, de csinálta vele. Valahogy nem érezte volna igazságosnak, ha csak dirigál. Az igazgató fejlődése most kezdett látványos lenni. Már mosolyogva sétált le a külső mechanikus csontváza nélkül az edzőteremmé alakított szobába. Amióta pedig képes volt egymás után öt fekvőtámaszt megcsinálni a múlt héten, alig várta az újabb kihívásokat. Lassan Vali aggódó szavai is alábbhagytak. Minden orvosilag mérhető paraméterben javult Zoltán erőnléte. Zsolt mosolyogva vette észre, hogy a direktor úr különféle trükköket alkalmazott, hogy a közös gyűléseken ez egyelőre ne tűnjön fel senkinek. Mintha Zoltán egy metamorfózist szeretett volna bemutatni, amint az exoszkeletonjából kibújva egy fitt ember lépne a többiek elé egy varázsütésre. Elég hiú ábrándnak tűnt, de a fejlődés és a kitartás fényében nem nézett ki teljesen lehetetlennek.

Túljutottak a formális bemutatkozáson. Kassai András mindenkivel kezet fogott Az Aerotransz alkalmazottja egy százhetven-százhetvenöt centis, de közel száz kilós, élénk tekintetű, ötven felé közelítő, majdnem vállig érő, göndör hajú fickó volt. Még az Erőmű mezőgazdásza is megjelent, bár a pilóta ennek okát nem értette. Az intézmény vezérigazgatója is tiszteletét tette, mint a saját bevallása szerint hivatalból ott lévő üzemorvos, ez nem lepte meg. Utasait, a három szerelőt, akiket Szolnokig kellett volna vinnie, a szakállas ember, aki Károlyként mutatkozott be, elvitte a Tamás nevű kocsijával. Azonban Zoltán, a hatalmas méretű főnök aláíratott velük valami papírt.

Játszottak mint a gyerekek. Fel le cikáztak, vitették magukat az enyhe őszi széllel, kergetőztek. Alig negyed órája kezdődött a mai teszt. Ilyenkor még a konkrét ütemterv előtt "melegítették a gumikat".

A régi repülősávos rádiófrekvenciát használták, mint eddig mindig, és mert ez volt az egyik olyan kommunikációs tartomány, amit a mátrixos trollhuszárok nem voltak képesek könnyűszerrel lehallgatni és beledumálni. Egyszer csak a távolból egy rossz vételű, töredezett, de érthető hang hallatszott.

– Itt... Aerotrans C873-as szállítógé... Segítség, ...hanunk. Ism...lem, zuhanunk! Egy madárrajjal ütköz... Mindkét légcsavar megsé...., a motorokat le ke... állítani. Való...leg hiányzik néhány lapát. A komputer szeri... vitorlázva nem jutunk ki… hegyek ...ül, a fák ... ...unk esni! Ismétlem, Aerotrans C873, segítség, motor nél... vitorlázunk, lezu...nunk!

Tamás már kora reggel a cége székházában ült. Az ablakon még laposan sütött be a reggeli fény, vidáman és kellemesen cirógatta az arcát. Napok óta többet esett, mint amennyit nem. A mai derült égboltnak mindenki örült. Például az egész csapat az Erőműben. Az elmúlt hetekben Dávidé, Eszteré és Valié volt a főszerep, mindenki a gondolatvezérlést gyakorolta. Ez nagy koncentrációt igényelt, érdemesebb volt szép időben repülni. Azt viszont egyre kevésbé bőkezűen mérte a természet.

A mérnökök a hangárban ültek. Repülési adatokat elemeztek. Dávid alig pár perce szállt le, és vedlett vissza kétszárnyúból kétlábúvá, ahogy Károly mondogatta mostanában. A mai teszttel egyébként pont ezt a megnevezést igyekeztek „elrontani”, ugyanis a térdeknél és a bokánál lévő nyitható szerkezeteket tesztelték. Tamás panaszkodott folyton. Kényelmetlennek találta hosszú távon, hogy egyenesen kell tartania a lábait, illetve a „repülőgép” farokrészét adó, csizmához csatolható szárnyacskákat is nyithatóvá-csukhatóvá akarták tenni. Az imént tesztelt elemekkel végső soron hatszárnyúak voltak.

A mai menü:

Húsleves gazdagon

Rántott csirkecomb burgonyapürével

Választható: savanyúság (kovászos uborka)

Péter már egy hete frissítette mindennap a menüt, a szakácsnő javaslata alapján. De nem történt meg a kívánt áttörés. Új belépőként egy telített piacon nehéz lesz labdába rúgnia, ezt ő is tudta. Azért próbálkozott. Ajánlgatta azoknak a futártársainak, akiket ismert. Ha épp ínyükre való volt az aznapi kínálat, időnként rendeltek. Mivel költséges marketingre nem volt pénz, maradt a szájhagyomány útján való terjesztés, és Marika minőségi munkája, amit könnyű volt megszeretni.

Károly korán érkezett. Meg akart csinálni pár tesztet. Ám Zsoltot a hajnali rajtaütéssel se tudta meglepni. A srác teljes védőöltözékben feszített, épp csak a sisakja nem volt rajta. A kezében volt a Szárnya, azt forgatta. De amikor a mérnök benyitott, konstatálta, hogy a fiú a hátáról vette le épp.

– Szia, Zsolt!

– Jó reggelt, Károly! Milyen korán keltél.

– Tudod, nem vagyok már fiatal, kidob az ágy. Ráadásul a gépek az én gyermekeim egy kicsit, és még hátra van pár teszt. Segítesz?

– Persze!

Péter és Zsolt hazafelé bandukoltak az Erőműből.

– Csak én hallucinálok, vagy te fogytál, mióta először láttalak? – kérdezte Molnárék legkisebb fia.

– Könnyen lehet, hogy tényleg fogytam.

– Csak nem Eszternek akarsz tetszeni?

– Hagyjál már, te lökött! Különben is Don Juan, nőkről veled nem akarok többet beszélni. Elég volt egyszer bajba kerülni miattad.

Zsolt futott. Most azonban nem céltalanul. Ő lakott ugyan a legmesszebb az Erőműtől, mégis mindig visszautasította Dávid, Károly vagy Tamás ajánlatát, hogy elviszik a szervizhangárba. Az elmúlt két héten minden létező szabadidejét ott töltötte. Egyszer még bent is aludt, a kiépített kuckóban, de nem akarta nagyon igénybe venni az idősebbik mérnök vendégszeretetét. Hamar rájött, hogy miért szeretne jobb erőnlétet tőle Tamás. A Szárny nehéz volt, és az ereje is véges. Tehát se gyengének se nehéznek nem termett volna babér. Ám Zsolt olyannyira részese akart lenni a dolognak, hogy az étkezésein és a „kötelező” munkán túl, amivel a napi számlák kiegyenlítését meg tudta oldani, két dolog érdekelte. A fárasztóan hosszú erőműbe kocogás, és az a konzol, amit felváltva használt Péterrel. Nekik nem volt hasonló eszközük, Eszter viszont meg tudta oldani otthon.

Péter érkezett elsőként. Gyalog jött a város túlsó feléből, ami alapvetően megerőltető séta volt, de fűtötte a lelkesedés. Nagykál utcáin át elgondolkodott rajta, hogy miért nincs valami kellemes eszköz, ami eljuttathatná porhüvelyét A-ból B-be. Amint azonban kiért a mezőre, érzékeit torkon ragadta a természet. Növények illatát, fák susogását, föld szagát és állatok neszeit figyelte. Minden igazi volt és élő. Nem volt számára újdonság, de az elmúlt heteket vagy az üvegházakban, vagy a Szi-Fly főhadiszálláson töltötte, így most direkt élvezte a nyers, szabad valóság érintését.

Károly a szervizhangár munkaasztalánál szorgoskodott. Elakadt a Szárny egyik alkatrészének áttervezésében. Kellett valami sikerélmény helyette, ezért egy szelep felújításába kezdett volna bele. Megzörrent a terminálja.

„Kolibrik és egyéb szárnyasok: le!”

Szerencsére épp egyikük sem volt a levegőben, sőt Tamás is a saját céges ügyeivel foglalkozott a Szi-Fly épületében. Azért a privát kommunikátoráról küldött neki egy üzenetet:

„Ellenség a kapuknál!”

A fiúk szomorúan ballagtak vissza tárgyalóteremből a hangárba. Nem tetszettek nekik a fejlemények.

– Egyértelmű uraim, hogy a show-nak folytatódnia kell! – jelentette ki Károly, aki az első prototípus legyártása, és a két pilóta sikeres repülései óta legalább akkora megszállottja lett az egésznek, mint bajtársai. – Valamennyi alkatrészünk még maradt. Ha ügyesen tervezünk, négy, vagy akár öt Szárnyat le tudunk gyártani.

– Valóban. Abbahagyni nem opció. Örülök, amiért Zoltán ennyire rugalmasan áll hozzá – folytatta Dávid.